2016. november 1., kedd

Teremtő emlékezet (részlet)

Az emlék nem törődik az idővel, felüláll rajta. Amint felbukkan, minden érzése, a jó és a rossz, a kellemes és a kellemetlen jelen idejűvé válik. Ugyanakkor az emlékezés a túlélést is jelenti. Mind az emlékezőnek, mind annak a személynek, akit felelevenítünk. Gyertyát gyújtunk, elmerengünk. Reá gondolunk. A múlt pedig, a fellobbanó gyertyalánggal együtt, a szemünk előtt születik újjá. Kissé letisztulva, de a maga valóságában.
Van, hogy ez fájdalmas folyamat. Hisz azokat a szeretteinket látjuk a gyertya lángja mögött, akik már nincsenek jelen a küzdelmes hétköznapjainkban. De olykor örömteli érzés is lehet, hisz az emlékkel együtt – ha csak néhány percig is – újra közöttünk él az a személy, akit egykor szerettünk. Minden tapasztalható tulajdonságával, az arcának vonásaival, testének mozgásával, az illatával és a hangjával.
Mikor a halott szeretteinkre emlékezünk, voltaképp feltámasztjuk őket; hiszen, ha csak egy pillanat töredékére is, de újra eleven valóságában élnek közöttünk. Mert emlékezetünknek teremtő ereje van, csak használnunk kell azt – minél többször. Hittel és reménnyel.
Ilyenkor, Mindenszentek és Halottak napján, minden érző lélek emlékezik, felidéz és újrateremt valakit, vagy valakiket az elmúlt évekből. Mert természetéből fakadóan igényli ezt. Mert így emberi. És kissé önző módon: mert úgy szeretné, ha egyszer majd, mikor ő már nem lesz a hétköznapok cselekvő szereplője, vele is ezt történne. Ha minél tovább és elevenebben élhetne néhány pillanatig a szerettei emlékezetében…
Részlet Nagy Ervin Omladozó Téveszmék című könyvéből (Attraktor Kiadó, 2016)

2016. szeptember 14., szerda

Szegedi fórum a migrációról – Tisza Lajos Közéleti Egyesület rendezvénye

Nagy Ervin filozófus, a PolgárPortál kiadója, szeptember 15-én, csütörtökön 18 órakor a Tisza Lajos Közéleti Egyesület vendégeként Pető Bálinttal, a Szegedi Tudományegyetem oktatójával beszélget "Magyarság és Európa – az október 2-i kvótanépszavazás előtt" címmel a Délvidék Házban. (Szeged, Közép fasor 1-3.)

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!

2016. szeptember 6., kedd

Kleanthész - a sztoikus pankrátor


Most, az olimpia után, a paralimpia előtt, egy kevésbé közismert ókori pankrátor-filozófus életét és egyetlen (a világhálón magyarul sehol nem olvasható) fennmaradt versét hoztam ajándékba. A majd száz évet élt tanító profi díjbirkózó volt, aki, ha éppen nem volt olimpia, pénzért verekedett a sportszerű erőszakra vágyó publikum előtt. Az ókori történetíró, illetve a filozófusok életét leíró Diogenész Laertiosz szerint négy drachmával a zsebében, szegényen és éhezve érkezett Athénba, ahol a birkózást befejezve beállt a sztoikus iskola egyik alapítójának, a Kitioni Zénónnak a tanítványai közé. 

A mester halála után a közösség vezetőjévé vált és habár csak egyetlen himnusz maradt meg az utókor számára, a történetíró szerint legalább ötven könyvet írt. 

Kleanthész, a pankráció befejezése után, vallásos buzgalommal, a sztoikus filozófia akkori elvei szerint élt; tanítása szerint az univerzum lényege egy egységes és élő entitás, amit Athénban Zeusznak neveznek. Véleménye szerint az emberi élet célja a boldogság, amely az anyagi világ által keltett vágyakról való lemondással és az egységes, megbonthatatlan szellemi erőben való hittel érhető el.

S hogy miért is fontos mindez számunkra?

Mert Kleanthész mind életével, mind pedig tanításával azt bizonyítja, hogy minden sikerhez hitre van szükség. A birkózáshoz, a sporthoz, minden emberi teljesítményhez. És persze a boldog élethez…


Íme:

Himnusz Zeuszhoz

Mindenség ura, legfőbb úr a haláltalanok közt,
soknevű Zeusz, ki a Természet törvényein őrködsz,
üdvözlégy! A halandók tiszte: köszönteni téged.
Hisz csakis ők származtak tőled, a szó adományát
ők kapták csak, a földön csúszó más faj egyik sem.
Rólad zengek hát, hirdetve hatalmad örökké.

Rád hallgat, mely a Földet körbekeringi, a Kozmosz,
úgy, ahogyan kívánod, örömmel tűrve parancsod,
olyan erős fegyver van győzhetlen kezeidben,
kétágú, tüzetontó és örökéletű villám,
melynek ütésétől az egész Természet elájult,
s ezzel az Ős Értelmet, mely áthatja a Mindent
egyformán a nagyot s a parányt, érvényre segíted,
s így vagy a Mindenség legfensőbb atyja-királya.

Semmi se történhetne a földön, nélküled, isten,
semmi az égnek mennyei sarkán, tengerek árján,
semmi, csak az, mit a bűnösök esztelenül cselekszenek.
Ámde te még az erőseket is kordába szorítod,
s renddé lesz, ami rendetlen, s széppé, mi nem az volt.
Egy összhangba hozol mindent, jót kötsz a gonoszhoz,
hogy mindennek örökké-egy értelme maradjon,
melytől elmenekül a gonosz, ki csak él a világon,
sok nyomorult, ki a jók kincsét áhítja örökké,
isten szent törvényét meg sose látva, se hallva,
mely, ha betartja s eszével is él, jóvá teszi őt is.
Ész nélkül sodródnak más-más vágyak után mind:
van, ki a rangért hullat kárbavesző verítéket,
van, ki az olcsó üzletek olcsó haszna után fut,
más meg a test édes gyönyörét s a nyugalmat akarja;
ám célhoz sosem érnek s másik irányba sodorva
épp a fonákját kapják annak, amiért igyekeztek.

Ámde te, mindenadó, éjfellegű, fénytlobogó Zeusz,
vedd el az emberiségről rontó ostobaságát,
oszlasd el lelkükről, ó Atya, s add meg a Törvény
ismeretét, mellyel méltányos rendben irányítsz
mindent, hadd tiszteltessünk meg tiszteleteddel
s szüntelenül csak tetteidet dicsérjük - ez illik
földi halandóhoz -, mert legfőbb mind-e világon,
égen s földön, az Ős Törvényt hirdetni örökké".

                                                (Horváth I. Károly fordítása)

2016. július 20., szerda

A halász és a közgazdász (modern népmese)

Charles Napier Hemy festménye

Amit most elmesélek, nem az én kis szellemem gyermeke. Én is hallottam valahol. Szájról szájra járt ez idáig e történet, s remélem ezután is így lesz... Ezért is mesélem most el!

Egyszer volt, hol nem volt, valahol az Óperenciás tenger partján (vagy azon is túl) élt egy halász. Szép felesége, három gyermeke és sok-sok jólelkű barátja volt. A halász minden hajnalban kievezett a tengerre és annyi halat fogott, amennyire neki és családjának szüksége volt. Amennyi az elég. És néha annyit, hogy ajándékba barátainak is jusson.

Mikor délben hazaérkezett, mindig terített asztal és szerető család várta. Délután játszott gyermekeivel, tanította őket, majd este átjöttek a barátai és a sötétben világító tűz mellett zenéltek, énekeltek. 

Így éltek nap, mint nap - boldogan.

Egy ilyen verőfényes nap délutánján, mikor a halász a kisdedekkel játszott, kopogtatott be a közgazdász. És így szólt:

- Jó napot halász uram! Láttam napközben dolgozni kinn a tengeren, azért jöttem, hogy tanácsot adjak - kezdte határozottan.
- Jó napot! Aztán miben? - lepődött meg a halász
- Közgazdász vagyok, tanult, diplomás ember. Több nyelvet beszélek és most azért vándorlok faluról falura, hogy megtapasztaljam az életet - mondta ki büszkén a váratlan vendég. 
- Azt jól teszi - válaszolta amaz.
- Nos, rögtön a tárgyra is térek. Hisz az idő pénz!
- Mondja csak, ha nem zavarja, hogy közben a gyerekekkel játszom... És nemsokára jönnek a barátaim. Ha marad addig, legfeljebb egyel többet terítünk. Majd meglátja, milyen jó is este egy tűznél dalolni, zenélni.
- Szóval azért jöttem, hogy elmondjam azt, hogy nem jól csinálja.
- Mit?
- Nem elég hatékony a munkája! Figyeltem, hogy már délben hazatért.
- Igen, mert megfogtam azt a hal mennyiséget, amennyi az elég - húzta fel a szemöldökét a halász a furcsa idegen szavai hallatán.
- No de ha tovább maradt volna a tengeren, akkor több halat fogott volna, igaz?
- Igaz. De mi lenne akkor? - tudakolta a halász
- Akkor? Akkor annyi halat tudna fogni, hogy még a piacra is vihetne belőle. Tudja: eladni.
- Igaz. De mi lenne ezután?
- Ezután a piacon pénzzé tenné a fölösleges halat... - kezdett belemelegedni a közgazdász.
- És? - vágott közbe a halász.
- ...a pénzből vehetne nagyobb hálót, amivel még több halat foghatna. - fejezte be emez.
- És mit csinálnék én azzal a sok-sok pénzzel, vagy fölösleges hallal? - értetlenkedett a halász.
- Vásárolna még egy csónakot és felvenne egy alkalmazottat.
- Igen... És utána?
- Még több hal, még több befektetni való pénz. Vehetne még nagyobb és még több csónakot. Néhány év múlva pedig akár egy hajót!
- Igen? És mikor?
- Nos, számolgattam idefelé jövet - vette elő jegyzeteit a közgazdász mosolyogva - tíz év sem kellene és már egy hajója, és tucatnyi csónakja lenne, legalább húsz alkalmazottal.
- Ez jól hangzik ugyan... De mi lenne aztán? - forszírozta tovább a halász.
- Még öt év és beköltözhetne a városba. Bérelhetne egy irodát és onnan irányíthatná a cégét.
- Hát ez nem hangzik valami jól... De mégis, mi lenne ezután?
- Alig húsz év és már a tőzsdén lenne a cége. Magának pedig nem kellene vesződnie a tenger hullámaival, mert az irodából irányítaná a vállalatot. Gazdag lenne, higgye el nekem, kiszámoltam mindent előre.
- Igen? És akkor mi lenne ezután?
- Hát még mindig nem érti? - kezdett indulatos lenni a közgazdász a halász értetlenkedése láttán. - Akkor egy nagy céget irányítana és húsz év múlva legfeljebb délelőtt kellene dolgoznia. Aztán itt a parton bérelhetne egy házat és délután játszhatna a gyerekeivel, este pedig áthívhatná a barátait, zenélni és dalolni...

És mikor e szavakat a közgazdász kimondta, a halász nevetésbe tört ki.
- Maradjon csak itt estig kedves uram, mert én most is ezt csinálom!

Hát így esett, s a mesének a gyermeki nevetés végett vetett.

2016. június 29., szerda

Könyvdedikálás az ünnepi könyvhéten



Az „Omladozó Téveszmék” című ezen kiadványt a fenti tartalom szerinti filozófiai, társadalmi, közéleti, ideológia-politikai kérdésekre nyitott, ezekkel mélyebb kontextusban is foglalkozni akaró, konklúziókat levonó és mindezek ismeretében állást is foglaló olvasóink figyelmébe ajánljuk. /Magyar Menedék Könyvesház/