2017. április 7., péntek

Gyermeknyelvet tanulok - Apának lenni jó 4.

Beszélgetek Regővel, ki kétéves már, s nevének jelentése ellenére nem nagyon siet a regélés ősi művészetével. A lényeg, hogy generációs szakadék ide, lustaság oda - mi jól megértjük egymást. Néha jobban, mint egy-egy felnőttemberrel...


Regő játék közben csámcsog, cuppog, valahogy így: “nyam-nyam, csam-csam, cup-cup...”
Én: “Éhes vagy? Jó, mindjárt adok valamit.”
Még erőteljesebben cuppog... “Jó-jó, megyünk már!”, és kézen fogva indulunk a férfiember egyik kedvenc konyhai bútora, a hűtőszekrény felé.
Én: “Ez jó lesz?” kérdem kezemben egy konzervvel... 
Regő: “Nem!” Azután mutogat és nyög. Ahogy szokott, folyamatosan, türelmetlenül.
Én: “Joghurt?”
Regő: “Jóígy!” 
Kiveszem. Megyek kanálért..
Regő: “Ajtóajtóajtó!”
Én: “Jó-jó, mindjárt becsukom a hűtőajtót” és becsukom... Kanállal jövök.
Regő: “Jó így!”

(Miközben írom e sorokat és hangosan felolvasom hol tartok, Regő megjelenik és csámcsog... Meghallott ugyanis két szót: “Regő” és “csámcsog”. Az írás a valóságban körbeforog... Megyünk a hűtő felé...)

Felültetem az asztalhoz, eszik... Mondja :“tiéd”, erre én: “Ja, elfelejtettem” és rakom rá az előkét, ami az övé, azaz “tiéd”. Regő rávágja: “Jóígy!", ami inkább “Jóíí!”

Majd következik a szokásos “nyam-nyam”, azaz felnőtt nyelven “finom” és egy kis közös bólogatás társul mellé. Értjük mi egymást!

Félperc sem telik el és Regő kétségbeesetten mondja: “pá!” (ami a “hoppá” rövidítése) én pedig szolgálatkészen nyúlok a törlőkendőért, mert leette magát. Előke ellenére...

Megtörlöm, Regő rávágja: “jóííí!” És nevet, mert örül, hogy értem.

Azután jól nevelt gyerek lévén mondja magától: “Szasza”, ami a köszönöm, így mondom is, hogy “szívesen!”

Elfogy a joghurt, de ha nem venném észre, akkor Regő jelzi is saját nyelvén: “Eep”. 
Én rá is kérdezek: “Kérsz még?”
Regő: “Nem”, majd “kuka-kuka-kuka!”

Leveszem az ülőkéből és a kezébe nyomom a joghurtos dobozt...

Erre Regő: “tetó, tetó” Adom is a joghurtos doboz tetejét.. Ő pedig indul és kidobja a kukába. Rám néz és megtapsolja magát. Én is őt. Nevetünk. Értjük mi egymást!

Regő folytatja szükségletei szerinti kéréseit: “Anna, anna, anna”.
Én: “hozom az innivalódat” és hozom a kulacsot, nyitom, adom...
Regő: “Szasza!”
Én: “Szívesen!”
Regő visszaadja a kulacsát és ismét mondja: “ajtó, ajtó” én pedig jó apaként becsukom a kulacs tetejét... Mert nem csupán a hűtőnek van ajtaja...
Regő: “Jóííí!”
Értjük mi egymást!

Anya hazaér, ölelés, puszi, kölcsönös öröm, stb. Majd kérdi: “mit csináltatok apával?” Regő nyögve mutatja a hűtőt... Anya: “ettetek, uzsonnáztál, de jó!” Mert ők is értik egymást!
Regő kicsit elgondolkodik és kiböki élete első mondatát: “Apa, kaka, blöa...” Amely utóbbi szó az öklendezést hivatott felidézni. Erre anya mindent megért: “Szóval apa kicserélte a pelenkádat, de jó, ez is megvan."

Hogyne cseréltem volna ki, mikor még az uzsonna előtt, játék közben egyfolytában az nyögte, hogy “kaka, kaka”, miközben a popóját szorongatta. Mi pedig értjük egymást...

Kicseréltem, kicsit öklendeztem, amin Regő jót nevetett, majd jó családból származó gyermek lévén meg is köszönte egy “szaszával”.

Játék közben, még uzsonna előtt, azért kikérdeztem a délelőttről is.

Én: “Hol voltatok?”
Regő: “...sszda...”
Én: “Anyával a játszótéren voltatok, de jó neked! És csúszdáztál is.”
Regő: “tó!”
Én: “A tóvárosi játszótéren?”
Regő: “Hajó”
Én: “Ja, a Duna parton voltatok” és közben játszunk a kisvonatával, amely begurul az alagútba erre Regő mondja is, hogy “Bóba”. Én meg tudom, hogy a kis vonat, elbújt az alagútba, mert jól megértjük egymást...

Kérdem tovább a délelőttről: “Jó volt a Duna parton? Ki volt még ott? Kivel játszottál?”
Erre Regő: “Mamam, Marci” azaz Marci babával.
Regő elgondolkodik, majd mondja: “Tyoki, tyoki...”
Én pedig, “ettetek csokit is, mi? De jó neked... Nekem meg nem hoztatok!”
Regő: “jóííí!”

Közben a kisvonat felborul
Regő: “Á, pá, pá!” Felállítom neki és előregurítom.
Regő: “Szasza”
Én: “szívesen!”
Mert értjük egymást!

Regő elkezd berregni, én pedig rávágom: “igen, kocsival voltatok, anyával a Duna parton.”
Regő az “anya” szó hallatán feláll és elindul az ajtó felé.
Én: “Regő, anya még nem jött haza, boltban van.”
Erre Regő visszatér és konstatálja néhány keresett szóval: “Anya, brrr, bóba” Én pedig: “Igen, anya elment autóval a boltba, de jön mindjárt. Na gyere, addig együnk valamit.” 

És Regő elkezd cuppogni, mi pedig elindulunk a konyhába, és visszatérünk a történet elejére.

Szasza...


Apának lenni jó 1.

Apának lenni jó 2.

Apának lenni jó 3.

2017. február 10., péntek

Bajban erősödik a közösség - Apának lenni jó! 3.


“A család, akár a nemzet, a bajban mindig összefog. És ez így van rendjén.”

Ahogy öregszem, és egyre mélyebben igyekszem megérteni a körülöttem lévő világot, azt veszem észre, hogy nem tipikus magyar identitás az, hogy “csak” a bajban tudunk összefogni... Igazából minden közösségre igaz ez az állítás. 

Legyen az nemzet, család, vagy bármi más! Olyan természetes közösség, amelybe beleszületünk, vagy valamiféle sorsszerűség miatt belekerülünk, és végül önszántunkból elfogadjuk annak rajtunk kívülálló (transzcendens) normáit. Mert a természetes közösség ismérve az, hogy az egyénen túli értékekkel segíti az egyént tájékozódni a világban; és ha a szabad akarata által úgy dönt, akkor a hite szerint (hisz rajta kívülálló transzcendens értékek követéséről van szó) helyesen cselekedni.

Ezt tapasztalom néhány napja. Szegény Regő fiam, aki még nincs kétéves, két napja már kórházban van, infúzión, Vácott, kicsit messze, de mellette aggódó, óvó és önfeláldozó feleségemmel. Influenza, kiszáradás veszély, láz...

Közben én pedig itthon igyekszem tartani a “frontot” a másik kettő nagyobb gyerekkel.  

Először féltem, hogy mivel a héten betegek voltak, de ma már jobban vannak, majd szokás szerint marni fogják egymást és szétrúgják a háztartást... De nem! A család, akár a nemzet, a bajban mindig összefog. És ez így van rendjén.

Csongor, aki kilencéves, csokit csomagol az anyukájának, játékokat pakol az öccsének és takarít a szobájában. A lányom szintén. Sőt, a nyolcéves Bíborka még a bevásárlásra is eljön velem és jobban tudja, hogy mi kell a kórházban lévő anyukájának... Mondja, hogy ilyen mosószer kell, meg azt a fogkrémet vigyük, anya melyik pelenkát szokta venni.

Megható... Be is párásodik a szemem.

Aztán persze, majd ha ismét egészségesek lesznek, megint indul a mindennapi balhé, hamar vége lesz a kegyelmi időszaknak. Ötödik kérésre fognak majd pakolni, takarítani. Verik egymást, ahogy az jó testvérek közt szokás... És talán, mikor hazatér majd egészségesen a kétéves kisöccsük, ő is kap majd egy-két taslit, ha hozzányúl a dolgaikhoz.

Szóval ilyenek vagyunk. Nem a magyar, hanem minden közösség. A bajban jók leszünk, a nehézség békét teremt. (Ebből a tapasztalatból még egy filozófiai könyvet is össze lehetne hozni...)

Hogy mi a tanulság? Fogalmam sincs... Csak annyit tudok a mai tudásom szerint, hogy meg kell becsülnünk a közösségeinket. A bajban az összefogást, a békében a marakodást. Ilyenek vagyunk, ilyennek kell elfogadni magunkat!


Apának lenni jó 1.

Apának lenni jó 2.

2016. december 25., vasárnap

Boldog Karácsonyt!


Nagy Ervin könyvei karácsonyi akcióban

A filozófus két önálló kötete 5200 helyett most 4000 forint + postaköltséggel rendelhető meg közvetlenül a kiadótól, az Oikosz Alapítványon keresztül, az oikosz@gmail.com címen. Külön kérésre a szerző által dedikált példányok kérhetőek.
a-liberalizmus-illuzioi
A liberalizmus illúziói (Attraktor Kiadó 2014)
nélkül az erkölcsi viszonyrendszer végtelenül szubjektívvá és relatívvá válik. Ráadásul kipottyannak olyan értékek, mint a kölcsönösség, a szolidaritás, az önzetlenség, az önfeláldozás és az igazságosság. Valójában a humanizmust és az igazságos társadalmat veti az el, aki tagadja a közösség erkölcsi forrását.omladozo-teveszmek2dozó téveszmék (Attraktor Kiadó 2016)

Most 2400 helyett 2000 forint + postaköltségért rendelhető meg
Nagy Ervin filozófus, publicista vitairata a napjainkra szélsőségessé váló liberális áramlatok gondolati/ideológiai/etikai túlzásaival szemben – a hagyományos értékek, az erkölcs és a józan ész védelmében. (libri.hu)
“… a liberálisok az erkölcsöt jellemzően az individuumba zárják és pusztán a szabadság mennyiségi növelésétől várják a boldogabb életet. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy bizonyos közösségek
De lehet-e erkölcsösebb valaki pusztán a szabadság növelése által?”
Omla
Most 2800 helyett 2200 forint + postaköltségért rendelhető meg
Rövid, esszéjellegű filozofikus írások Istenről, emberekről, eszmékről. (libri.hu)
“Igaz, a szabadságra szükség van, mert a szolgaság szükségszerűen rossz de mindebből nem következik az, hogy minden olyan normát le kellene érte rombolni, ami erkölcsi korlátok közé szorítaná. Voltaképp ezen a ponton keresendő a konzervatív és a liberális szabadságfogalom közötti egyik, ha nem a legfontosabb különbség. Mert míg az előbbi úgy véli, hogy a szabadságot minden egyén számára biztosítani kell, de csak addig, míg az nem ütközik az egyes közösségek és hagyományok értékrendszerébe és az igazságosságba; addig a liberális, minden tiszteletet sutba dobva, korlátlanná kívánja tenni az egyén autonómiáját. Így kerül kukába a liberális gondolkodás szerint a nemzet, a család, vagy éppen bármilyen más, emberen túli értékek hitén alapuló közösség is.
Nagy kár, hogy a profán kilökdösi életünkből a ritkán látott vendéget: a szentet… Pedig a szent velünk él. De a mi választásunkon múlik, hogy meddig még

2016. november 1., kedd

Teremtő emlékezet (részlet)

Az emlék nem törődik az idővel, felüláll rajta. Amint felbukkan, minden érzése, a jó és a rossz, a kellemes és a kellemetlen jelen idejűvé válik. Ugyanakkor az emlékezés a túlélést is jelenti. Mind az emlékezőnek, mind annak a személynek, akit felelevenítünk. Gyertyát gyújtunk, elmerengünk. Reá gondolunk. A múlt pedig, a fellobbanó gyertyalánggal együtt, a szemünk előtt születik újjá. Kissé letisztulva, de a maga valóságában.
Van, hogy ez fájdalmas folyamat. Hisz azokat a szeretteinket látjuk a gyertya lángja mögött, akik már nincsenek jelen a küzdelmes hétköznapjainkban. De olykor örömteli érzés is lehet, hisz az emlékkel együtt – ha csak néhány percig is – újra közöttünk él az a személy, akit egykor szerettünk. Minden tapasztalható tulajdonságával, az arcának vonásaival, testének mozgásával, az illatával és a hangjával.
Mikor a halott szeretteinkre emlékezünk, voltaképp feltámasztjuk őket; hiszen, ha csak egy pillanat töredékére is, de újra eleven valóságában élnek közöttünk. Mert emlékezetünknek teremtő ereje van, csak használnunk kell azt – minél többször. Hittel és reménnyel.
Ilyenkor, Mindenszentek és Halottak napján, minden érző lélek emlékezik, felidéz és újrateremt valakit, vagy valakiket az elmúlt évekből. Mert természetéből fakadóan igényli ezt. Mert így emberi. És kissé önző módon: mert úgy szeretné, ha egyszer majd, mikor ő már nem lesz a hétköznapok cselekvő szereplője, vele is ezt történne. Ha minél tovább és elevenebben élhetne néhány pillanatig a szerettei emlékezetében…
Részlet Nagy Ervin Omladozó Téveszmék című könyvéből (Attraktor Kiadó, 2016)